Éles üzembe került az első új, közvetlen fővárosi tűzátjelző rendszer

Az éles teszten is sikeresen vizsgázott, így átadásra került a Fővárosi Tűzoltóság (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság) új, közvetlen tűzátjelzési hálózatára kapcsolt első, az IntelliAlarm Zrt. által üzemeltetett rendszer, melyen a jelzések az egyes objektumokból az elektronikus kormányzati gerinchálózat felhasználásával, közvetlenül jutnak el a hírközpont bevetés-irányítási központjába.

 

A tűzoltóság által még a tavalyi évben kidolgozott egységesített informatikai koncepció alapján az egyes szolgáltatók homogén módon, biztonságosan és az egyes jogszabályi előírásokat maximálisan betartva tudják megoldani a védett objektumok tűzjelzéseinek automatikus átjelzését közvetlenül az ügyeletes hírközpont bevetés-irányítási rendszerébe. Bár a közvetlen tűzátjelzés már közel 10 éve létezik hazánkban, ez az első olyan rendszer, mely mind jogszabályilag, mind pedig informatikailag rendezi és professzionalizálja a tűzátjelzési szolgáltatást.

 

Az eddigi gyakorlattal szemben a tűzjelzések és az ahhoz tartozó információk nem egy független szolgáltatói számítógépen jelennek meg, hanem azok a jelzés beérkezésekor rögtön a bevetés-irányítási rendszerben aktiválódnak:

„ezzel a módszerrel az eddig megszokott gyakorlat helyett akár percekkel gyorsabban megtörténhet a tényleges vonulás, az információcsere pedig kényelmesebbé és rugalmasabbá válik a tűzoltóság és a szolgáltatók között”

– mondta Schütz Péter az IntelliAlarm Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette:

„reméljük, hogy közel 10 hónapja tartó munkánk segítséget nyújt a tűz elleni védekezésben és akár emberéletek megmentésében is”.

Az új lehetőség iránt már most nagy az érdeklődés az előfizetők részéről. A társaság szeretné, ha alapvetően megváltozna az a hozzáállás, hogy a tűz elleni védekezésre költött pénz a „szükséges rossz”. Ennek jegyében a jövőben is erőfeszítéseket kívánnak tenni a műszaki fejlesztések érdekében, hogy új és innovatív átjelzési szolgáltatások alakulhassanak ki a kor igényeinek és elvárásainak megfelelően.

Kérdése van?

24 órán belül válaszolunk!

Árajánlatot kérek